Project Description

„csak nem gondolod, hogy legókon lépkedve fogok készülődni menyasszonyként”

Naná, hogy nem 😀
Azt hiszem ezt a mondatot még sokáig nem fogom elfeledni.
( … Ági nem szeretett volna otthon készülődni :D)

Nem nehéz kitalálni, hogy van már gyerekük,
ráadásul 3, akkor az egyik még Ági szíve alatt!

Ági és Endre fejvesztve tiltakoztak a beállított/ kreatív fotózás ellen,
amit meg is értek. Végül is lett kreatív fotózás 😀
Roppant érzékeny, szép lelkű emberek. Szavak nélkül is érződött az egymás
iránti tisztelet és szeretet, sokszor humorba burkolva 🙂

Ági kislányának rajzaiból készült az egyik menyasszonyi csokor, a másik csokrot,
pedig Ági apukájának bőrmunkáiból készítették. Úgy gondolom
nem kell túlragoznom, hogy ők is inkább az emberléptékű,
emberközeli esküvő mellé tették le a voksukat.

A menyasszony családjának nő tagjaival a készülődés során már megismerkedtem.
Hihetetlen nagy szeretettel ölelték körbe Ágit, nagyon jó volt
a teremben lenni velük, olyan szintű mentális támogatást kapott a menyasszony,
hogy kívánok ilyet minden nőnek aznapra és az összes többire.

Esküvőjükön szinte végig könnyben úszott a szemem, olyan csoda
energiák vettek körül, hálás is vagyok!

Íme a képek: