Hunor / Autizmus

Brigi, Hunor, Károly

Brigiéket egy előadás fotózása folyamán ismertem meg.
Akkor nem volt alkalmunk beszélgetni.
Viszont szimpatikus volt, ahogy Hunorral foglalkoznak,
és olyan optimizmus áradt belőlük, hogy jó volt a közelükben lenni.

Hunor autista.

Nem rég újra találkoztunk. S nagyot tévedtünk akkor a párommal, amikor is nem vittünk magunkkal semmit ami zöld színű. Mert, hogy Hunornak most a zöld, zöld és persze a zöld az amire szüksége van.
És kérdőre is vont. Nem is egyszer. Naná. Miért nincs rajtunk zöld? 🙂
Persze! Elnézést, legközelebb felkészülünk. 🙂
Viszont a szabadban fotóztam őket, szóval a kérdés /részben/ megoldva.

Nem tévedtem akkor sokat, amikor a fent említett előadáson azt éreztem, hogy belőlük árad az optimizmus. Mert, hogy az kell is. Főleg mikor sérült gyermeket nevel az ember.
Brigiéknek a legnagyobb kérdéskör és egyben legnehezebb is, a jövő, Hunor jövője, és a mi lesz vele, ha ők már nem lesznek.
Emellett viszont ÉLNEK, de úgy igazán. Igyekeznek Hunort mindenbe bevonni, legyen szó kirándulásról egyéb összejövetelekről. Türelemmel fordulnak felé.
Kommunikálnak vele, és még nem is akárhogy.
Hunor boldog. De ezt nem csak én állítom. A fotózás alatt végig érdeklődéssel fordult a gépem felé. És naná, hogy jókat nevetett a zár hangján.
Hihetetlen. Sokszor eszembe jut,h ki kéne kapcsoljam ezt a rendszer funkciót a fényképezőgépemen, és jön
egy ember, akit ez iszonyat boldoggá tesz.
A fotózás ideje alatt többször is tudomásunkra adta,h ő most nagyon boldog.
Annyira jó volt, és egyben meglepő ezt hallani. Milyen ritkán hallom ezt,h valaki boldog. És az is eszembe jutott, hogy az autizmus által, sokkal szabadabb a Hunor, mint mondjuk én.

Nyilván megannyi nehézsége is van egy ilyen jellegű betegségnek.
Ami újra és újra próbára teszi, formálja a családot. Brigiék ezáltal is kerülnek egyre közelebb mind önmagukhoz, mind egymáshoz.

Hálás vagyok az életnek, hogy megismerhettem őket közelebbről is.
Remélem még találkozunk 🙂