Sem megszólalni, sem sírni nem tudtam, csak elkezdtem remegni!

2003. május 15.-én 8 óra 25 perckor gyengén felsírt a kislányom /Kitti/, majd síri csend és hirtelen eszeveszett rohangálás, fölöttem két orvos felkiáltása: ”Úristen, Jézusom!” Sem megszólalni, sem sírni nem tudtam, csak elkezdtem remegni!

Ott feküdtem, mint egy rongybaba és senki nem mondott semmit. Elvitték úgy kislányomat, hogy meg sem nézhettem. Mikor lekerültem a megfigyelőbe, bejöhetett a férjem és édesanyám, de nem mondtak semmit csak, hogy 2650g, 47 cm és nem láthatták csak messziről, mert inkubátorban van.

Mikor végre elmesélték, hogy a méhlepény középső része levált, hogy férfi ökölnyi nagyságú vérrög képződött, nem tudtam mi is történhetett Kittivel. Egyre jobban vártam, hogy felkelhessek és megnézhessem, megsimogathassam kicsi kis testét. Elaludtam, mikor felébredtem két férfi állt mellettem, mint kiderült a Cerni mentősök voltak, hogy elszállítsák Kittit, mert a kórházban nem tudtak segíteni rajta.

Megkértem őket, hogy legalább hadd nézhessem meg és megsimogathassam, átrendezték a kórtermet és a szállítható inkubátorban betolták mellém. Hideg kis ráncos lábacskáját simogatva kértem a mentősöket vigyázzanak rá, amit persze megígértek.

Végre 18-án elhagyhattam a kórházat és meglátogattam babámat.

A Tűzoltó utcai kórházban egyből jött az aznapi ügyeletes Doktor Úr és elmondta a három nap alatt történteket, én meg könnyeimmel küszködve próbáltam odafigyelni és megérteni, hogy mindez miért velünk történt meg. Sajnos Kitti nem ürített vizeletet, így 500 grammal nehezebb volt a súlya, szondán lélegeztették és a rengeteg gép és infúzió is felidegesített.

Három hétig csak pár órát bírtam vele lenni és mikor éreztem, hogy mindjárt sírni fogok inkább hazarohantam. Május 28-án került le a 2/b-be az újszülött osztályra, ahol reggeltől estig ott lehettem és minden segítséget megkaptam a nővérkéktől. Az ödéma lement a kis testéről s jócskán le is fogyott.

Egy hónaposan vihettem haza 2860 grammal.

Három hónapos korában kérésemre beutalták a Kittit a Svábhegyi Fejlődésneurológiai Intézetbe, ahol súlyos agytörzsi működészavart állapítottak meg. Orvosi javaslatra napjában hatszor fél órát tornáztunk, lassan de biztosan fejlődtünk.


Baba-mama újságban olvastam, hogy létezik egy Korai Fejlesztő Központ a XIV. kerületben, ahova jelentkeztem kislányommal és felvették. Évekig járhatunk oda, jelenleg a XVIII. kerületbe járunk eredménnyel.

Ezzel párhuzamosan kb. három évig a Yamamoto Rehabilitációs Intézetbe – Dr. Hegyi Gabriella doktornőhöz – akkupunktúrás kezelésre jártunk, mindaddig míg sikerült az SOS Alapítvány segítségével kijutottunk Kijevbe őssejt beültetésre, ami 2.7 millió forintba került.


A következő beültetésre, ami egyben kontroll vizsgálat is 2008. január 15.-én, kellene indulnunk, melyhez 2 millió forintszükséges

Sajnos még mindig nem tudjuk mit hoz a jövő, de a remény, bármily pici is sokat segít.