Gondolataim, írásaim

Mondják! S te azon nyomban a szívedhez szorítod. Forró kis mellkasát a tiédhez nyomod. Gyógyíthatatlan. Reggel új nap ébred.Fejlesztések nap, nap után! Fél éve még nem volt mimikája, ma már van. Gyógyíthatatlan. Kipróbáljátok most ezt a manuálterápiát. Már nyúl a játékokért. Gyógyíthatatlan. Sikerült, segítséggel megtette az első lépéseket. Gyógyíthatatlan.

Nógrád megyében járok. Édesanya (Szidónia) vár a családi ház udvarán. Csendben köszön, tessékel beljebb. A házban PÉLDÁS REND, kályha melege, gondoskodás jelei az utolsó függönyredőn is. Szoba, konyha. Az édesanya kedvesen mutat egy másik szobába, ott van Antón- mondja. Alszik. Ágya mellett gondosan vasalt törlőkendők, steril eszközök. RENDSZER! De

Ágyamat csak éjszaka látnám! Átugranám az összes küszöböt a házban. Próbálgatnám a térdem, ha így teszem: behajlik, s ha így: megfeszül. Jól szórakoznék! Nevetve futnék anyám és apám elől, és ők könnyes szemmel visszamosolyognának. Lefeküdnék egy végtelen füves rétre és csak nézném azt a kék eget, vagy szürkét, nekem

Anyukám, apukám mellettetek a helyem! (Nyárádi Adrienn írása) Ülsz az ágyad szélén, nézed a vynil padlót. Már többször lefutattad magadban azt a napot...nem-nem érted. Ma még fejned is kell...- éjszaka is leadható,-mondták. Egy hete még azt a kis plédet nézegetted a neten, hogy végül melyiket rendeld, ma már semmi

Amióta sérült gyermekeket fotózom, sokan nekem szegezik a kérdést. NEM félek, a sérültektől nem félek! AZ ÉRZÉKETLENSÉGTŐL FÉLEK. Igen! Érzelmi elsivarosodás. Közöny. A "mindegy, nem az én életem" és hasonló mondatoktól. RETTEGEK. Ma ő, holnap én, vagy te. Ki tudja ezt? Egy pillanat a felemelkedés, s egy pillanat a

Napok, hetek, hónapok és évek. Amikor az idő múlása ontja a véred. Ketyeg az óra, peregnek a homokszemek. Álom ez? Lehet, hogy csak álom!Csak rázzon már fel valaki- ezt kívánod. S rajtad kívül senki sem tudja, de elvérzel. Emberek sétálnak el melletted, kevesek ajándéka, hogy igazán lássanak téged. Fényességedet.