ANTÓNIA/agysorvadás

Nógrád megyében járok. Édesanya (Szidónia) vár a családi ház udvarán. Csendben köszön, tessékel beljebb.

A házban PÉLDÁS REND, kályha melege, gondoskodás jelei az utolsó függönyredőn is. Szoba, konyha. Az édesanya kedvesen mutat egy másik szobába, ott van Antón- mondja. Alszik. Ágya mellett gondosan vasalt törlőkendők, steril eszközök. RENDSZER! De nem ám csak úgy tessék-lássék módján.

Tisztába kell tennem- néz rám kedvesen az édesanya. Bólintok, és a konyhában várakozom.

Reggel még egy Nádas Péter regényen járt az eszem, most itt állok az élet sűrűjében.

Mások élete, és az enyém,-jegyzem meg magamban. Szidónia már két gyermekét eltemette.Tragédiák sora összezár a házban.

Be lehet jönni, már csak a felsőjét adom rá-szól ki az anyuka. Öltözteti, mozdulatonként megsimogatja a kislányt. Amerre nézek, csak a törődés végtelen nyomai, a szívem összefacsarodik. Szép ez, csoda ez!

Mutatja, hogy direkt a fotózásra vett neki egy hajpántot.-mosolyog Rendezgeti. Kéri, hogy segítsek, én ezt biztos jobban értem,

hogy hogyan áll jobban. Nem, nem értek senkinél, semmit jobban. Már semmit nem értek.

Mindent egyedül csinálsz?-kérdezem Igen, mindent!-válaszolja, szerényen.

Gyülekeznek a felhők a fejem felett. Együtt elrendezzük a kislány hajába a pántot. Érzem egyre kisebbre zsugorodom, egy porszem vagyok.

Elkezdek fotózni. Képekbe „összezárom” a sorsukat. 18 évet. 18 teljes évet, az összes könnycseppet, szeretetet, fájdalmat, törődést, kitartást nehézséget, napokat, heteket, hónapokat!

Hatalmas tisztelet nektek Szidónia és Antónia!

Fájdalmasan szép ez a kapcsolat!