Kérdezed magadtól. Azt gondolod és így is érzed, hogy szinte mindenki élvezi a nyarat. Rajtad kívül. Nyár, forróság, strand, hideg üdítők, rosé fröccs, kiruccanások.
Lehunyod a szemed. De jó is volna az a feszített víztükör, ahogy a víz a bőrödhöz ér, és gondoskodik rólad.

Végre rólad is gondoskodnak! Ti otthon vagytok, egy zárt világban. Már ezerszer lejátszottad magadban, hogy is tudnátok elmenni nyaralni a gyermekeddel. Csak néhány napra. Tényleg csak ennyi. De mindig letettél erről. Erről ami titeket is megillet. Így hát marad az otthon a négy fal. Pedig te is a vízbe merítenéd gyermeked, megmosnád a kis fejét, felfrissülnétek.  De igazából már azt sem tudod, hogy is kell nyaralni. Az a rengeteg ember! „Vajon elviselném?”
Kérdezed magadtól. Millió energia, illatok, beszélgetések.

Mennyire elszokik ettől az ember. Mintha teljesen kivetett volna magából a társadalom.

Akkora szakadék lett köztetek, hogy már maga a vissza szokás is egy kész pszichológiai hadviselés.

Félelem van benned! Szorongás. Szociális fóbia. Szinte az egész életed az ápolásról, gondoskodásról szól. Kikapcsolódni, lazítani? Idegen, szinte teljesen idegen az érzés. Lazítani, mikor bármikor rohama lehet a gyermekednek? Én idő? Mikor folyamatos készültségben vagy?  Ünneplő ruha? Földig érő strandruha, gyöngydíszítéssel. Csak mosolyogsz.

Csendben tűröd. Olyan kevesen tudják ki vagy te otthon a négy fal között.

Szinte senki. A boltban, a postán egymásnak súrlódtok.. És nem is sejtik, hogy min mész keresztül. Te erre, ő amarra. Menetelsz. Haza. A te babádhoz.

Már évek óta.

Szeretettel:

Nyárádi Adrienn

#nyár #nekednyár #másképp #nyaradifotó

Mondják! S te azon nyomban a szívedhez szorítod.
Forró kis mellkasát a tiédhez nyomod.
Gyógyíthatatlan.
Reggel új nap ébred.Fejlesztések nap, nap után! Fél éve még nem volt mimikája,
ma már van.
Gyógyíthatatlan.
Kipróbáljátok most ezt a manuálterápiát.
Már nyúl a játékokért.
Gyógyíthatatlan.
Sikerült, segítséggel megtette az első lépéseket.
Gyógyíthatatlan.
Végre rájött arra, hogyan kell rágni. Csak úgy
ragyog a szemed, ahogy látod forgatja az ételt,
azt a kicsiny falatot amit a szájába adtál!
Gyógyíthatatlan!
Egyre többet mosolyog, reagál a külvilágra!
Gyógyíthatatlan!
1 hetes fejlesztés következik, az intenzív tréning. Rendszeresen jártok.
Áthuzza magát már a kis alagúton. EGYEDÜL!
Gyógyíthatatlan.
Szemével reagál. Egyre jobb a látása. Megkülönböztet játékokat!
Gyógyíthatatlan.
Trigger pont kezelés, TheraSuit és Theratogs terápiás ruhák.
Már minden meg volt.Sokszor együtt sírsz vele! DE!
Fejlődik, látod, tudod és érzed.
Gyógyíthatatlan.

MINDENNAP KÜZDELEM AZ ÉLETÉRT!

Köszönjük nektek ezt a tengernyi gonsdoskodást, nem feladást, és ezt a végtelen hitet, szeretetet amit gyermekeiteknek adtok!
TITEKET MINIMUM AZ ÉGIG KÉNE EMELNI!

(Nyárádi Adrienn írása)

Nógrád megyében járok. Édesanya (Szidónia) vár a családi ház udvarán.
Csendben köszön, tessékel beljebb.
A házban PÉLDÁS REND, kályha melege, gondoskodás jelei
az utolsó függönyredőn is. Szoba, konyha.
Az édesanya kedvesen mutat egy másik szobába, ott van Antón- mondja.
Alszik.
Ágya mellett gondosan vasalt törlőkendők, steril eszközök.
RENDSZER! De nem ám csak úgy tessék-lássék módján.

Tisztába kell tennem- néz rám kedvesen az édesanya.
Bólintok, és a konyhában várakozom.

Reggel még egy Nádas Péter regényen járt az eszem,
most itt állok az élet sűrűjében.
Mások élete, és az enyém,-jegyzem meg magamban.

Szidónia már két gyermekét eltemette.
Tragédiák sora összezár a házban.

Be lehet jönni, már csak a felsőjét adom rá-szól ki az anyuka.
Öltözteti, mozdulatonként megsimogatja a kislányt.
Amerre nézek, csak a törődés végtelen nyomai, a szívem összefacsarodik.
Szép ez, csoda ez!
Mutatja, hogy direkt a fotózásra vett neki egy hajpántot.-mosolyog
Rendezgeti. Kéri, hogy segítsek, én ezt biztos jobban értem,
hogy hogyan áll jobban. Nem, nem értek senkinél, semmit jobban.
Már semmit nem értek.
Mindent egyedül csinálsz?-kérdezem
Igen, mindent!-válaszolja, szerényen.
Gyülekeznek a felhők a fejem felett.
Együtt elrendezzük a kislány hajába a pántot.

Érzem egyre kisebbre zsugorodom, egy porszem vagyok.
Elkezdek fotózni. Képekbe "összezárom" a sorsukat.
18 évet. 18 teljes évet, az összes könnycseppet, szeretetet,
fájdalmat, törődést, kitartást nehézséget, napokat, heteket, hónapokat!

Hatalmas tisztelet nektek Szidónia és Antónia!
Fájdalmasan szép ez a kapcsolat!

Ágyamat csak éjszaka látnám!
Átugranám az összes küszöböt a házban.
Próbálgatnám a térdem, ha így teszem: behajlik, s ha így: megfeszül.
Jól szórakoznék!

Nevetve futnék anyám és apám elől, és ők könnyes szemmel visszamosolyognának.
Lefeküdnék egy végtelen füves rétre és csak nézném azt a kék eget, vagy szürkét,
nekem akkor már mindegy lenne a színe, árnyalata, mert mindent csodának látnék.
S tudnám érteném, s érezném: JÁROK, FUTOK, GUGGOLOK, S HA KELL TÉRDRE BORULOK!
Lábaimmal gyertyát formálok, bukfencre hajtom fejem.
Rongyszőnyegbe függönybe csavarom kis testem, sikítva kiszabadítom magam.
Hintázom, a lábammal magasba lendülök, és dalra fakadnék.

Később katicabogarakat mentenék ki egy tó vízéből, s érezném ahogy a lábaimat simogatja az éltető víz.

S aztán újra csak futnék, a szél csípné az arcom, megérinteném, s tovább örülnék.
Nézném a lábaim, ahogy egymás mellett szélsebesen elhaladnak.
Elesnék, sebeim beketötözné anyám és könnyem szárítva tovább iramodnék.
Dombok, hegyek! Tudtam, hogy megvártok!Futok, rohanok!
Egy padon megpihenve, lábamat lógatnám, himbálnám ide-oda, s közben a boldogság
szétterül bennem.

Karácsonykor a fényben úszó fához futnék, leguggolnék, s csomagom a díszes papírból kiemelném.
No lám, egy repülőgép!- kiáltanám!
A levegőbe emelném, futnék a szobában, képzeletbeli akadályokat kerülnék ki
az újdonsült ajándékkal...s aztán hirtelen:

újra csend, -fekszem az ágyamban. Képzeletben ma bejártam a mezőket, a gesztenye illatú parkokat,
guggoltam a pataknál, a kerítés mellett futottam, s kezemmel végig simítottam azt,
kavicsokat gyűjtöttem, magasba ugrottam.

Hegyek, fák, dombok, mezők, tavak, patakok várjatok rám!

Szeretettel:

Nyárádi Fotó

Nyárádi Adrienn

#hajárnitudnék #végtelentürelem #mozgásajándék #nyaradifotó

Anyukám, apukám mellettetek a helyem!

(Nyárádi Adrienn írása)

Ülsz az ágyad szélén, nézed a vynil padlót.
Már többször lefutattad magadban azt a napot...nem-nem érted.
Ma még fejned is kell...- éjszaka is leadható,-mondták.
Egy hete még azt a kis plédet nézegetted a neten,
hogy végül melyiket rendeld, ma már semmi nem érdekel.
Hatalmas hiányt érzel, végtelen űr.
A gyomrod apró üveggolyóvá zsugorodott.
Egésznap reszketsz.
Beszélsz naponta többször a pároddal, hatalmas szünetek egy-egy mondat között a vonal túlsó végén.
Nagyon féltek, de van reményetek: az a csepp kis lélek ott most egyedül az inkubátorban,
tengernyi csövek közt.
Hatalmasat küzd, épp megmenti magát!
Imádkoztok, pedig korábban nem volt rátok jellemző.
Figyeled az óramutatót, várod a látogatást.
Ahogy csoszogást hallasz a folyóson megdermedsz.
Vajon az orvos e az? Inkább ne jöjjön.
Végre mehettek látogatni, minden lépés olyan, mintha mérföldeket tennétek meg.
Úgy érzed menten összeesel, de nagyon siettek, hogy végre együtt legyetek, amennyit csak lehet.
Korlátok közt, de együtt.
Nyílik az ajtó, csak nyeled vissza a könnyeid, mutatja a nővérke: ott, arra.
Mentek, már tudjátok a járást.
Az inkubátorhoz léptek, még nem vehetitek magatokhoz. Folyik össze minden előttetek.
Sírni, ordítani kéne, de erősnek kell lenni, most van itt az idő.
Kitisztul minden, látjátok őt.
Hirtelen azt sem tudjátok, hogyan közeledjetek. Bice-bócán, ahogy csak tudjátok simogatjátok
fáradt kis testét, megfigyeltek minden apró részletet rajta. Minden szépet, s jót suttogtok neki.
Szeretet,erő és hit költözik belétek, de olyan, ami majd szétveti a kórtermet!
Holnap már jobb lesz, suttogjátok egymásnak.

Köszönet a pici lelkeknek ezért a határtalan küzdelemért, köszönet nektek szülőknek, hogy
még ott is fényt láttok, ahol már rég sötétség vonul.
Köszönet a segítő kezeknek, és mindenkinek, aki szerepet vállal a gyermekek felépülésében!

Minden szépet, s jót kívánva:

Nyárádi Adrienn
Nyárádi Fotó

Amióta sérült gyermekeket fotózom, sokan nekem szegezik a kérdést.
NEM félek, a sérültektől nem félek!
AZ ÉRZÉKETLENSÉGTŐL FÉLEK. Igen! Érzelmi elsivarosodás.
Közöny. A "mindegy, nem az én életem" és hasonló mondatoktól.
RETTEGEK.
Ma ő, holnap én, vagy te. Ki tudja ezt?
Egy pillanat a felemelkedés, s egy pillanat a süllyedés.
Mások és az én életem? NEM! A mi életünk.
Ez az év is megmutatta. Nem mások és én vagyok, hanem MI VAGYUNK!
Plusz egy TÖRTÉNET:
11 éves gyermek, pelenkában, speciális babakocsiban. Eszembe jut a testvérem gyermeke, ugyanennyi idős.
A testemen átfut a stressz, a kezem kihűl.
Gondolkozom, mi történhetett? Az anyuka közben kicseréli a nyálkendőt, a gyermek arcát végigsimítja.
Türelmes. Már "megszokta". Közben egyre többen leszünk. Az emberek meglátják és gyorsan elkapják a fejüket.
Mások összesúgnak. Megint mások az ajtó mögül kukucskálnak.
Az édesanya észreveszi, de már láthatóan nem érdekli. Dehogynem érdekli!
Várja, hogy sorra kerüljenek és minél hamarabb "szabaduljon"
VIGYÁZZ, ÖSSZENYOMOD!!!
Nem érzed?
Ébredjetek! Neked egy zavaró, kellemetlen látvány. Neki a GYERMEKE.
A LEGSZEBB és LEGFONTOSABB, akit a magasba emel. MINDENNAP!
És te fintorogsz. És ő már akkor túl van a tengernyi rossz diagnózison és azon a mondaton is, h "a gyermekét adja intézetbe, és, hogy a gyermeke csak egy vegetáló növény"
IGEN! És te összesúgsz és értetlenül nézed. Még te is!
Ha értetlenkedni és véleményt alkotni tudsz úgy, hogy nem tudod az előzményeket, akkor együttérezni is. Tudod ez ugyanaz a sík, csak a napos oldal!
Nehéz! Tudom! Lépj közelebb, kérdezz, segítek!
Nem tudod kezelni, megijedsz és félsz? Érthető. DE ne bántsd! ELÉG! Ne tegyél inkább semmit.
Maradj nyugton.

GYERE KI A FÉNYRE MÁR!
MEGOSZTÁSOKAT KÖSZÖNÖM

#kérdezz #gyerekiafényre #sérültgyermek #érezni #nyaradifoto

#koraszülött #maradjerős #hősökvagytok #köszönetnektek #nyaradifotó

Napok, hetek, hónapok és évek.
Amikor az idő múlása ontja a véred.
Ketyeg az óra, peregnek a homokszemek.
Álom ez?
Lehet, hogy csak álom!Csak rázzon már fel valaki- ezt kívánod.
S rajtad kívül senki sem tudja, de elvérzel.

Emberek sétálnak el melletted,
kevesek ajándéka, hogy igazán lássanak téged.
Fényességedet.
Batyud, sorsod a válladon.
Fojtogat, mintha kést nyelnél folyamatosan.
...hogy vagytok? - jól vagyunk- feleled, mosolyogsz.
Sűrű, kátrányos szomorúság a szemeidben. Tagadhatatlan fájdalom.
Tudnál mesélni...de kinek és minek is?-kérdezed magadtól.

A falak összezártak.
A hullámok összecsaptak, már rég megfagytak a fejed felett.
De te mégis döngeted azt a vasajtót: hozzátok már azt a pirulát, kezdjük
már el azt a kezelést....hát nem értitek, hogy fogytán az idő!
Visszhangzik. Mindent ezerszer hallasz. Hallod a hangod.
Más is hallja? HAHÓ? Van ott valaki? Hol vagytok?
Zuhansz! Elszürkül arcod! Hideg a kezed.
Holnap is, és utána is felkelsz.
...és megteszed százszor ezerszer is!

Köszönjük, hogy vagy és köszönjük azt a végtelen fényt, amit hozol a világba.
A reménységet szépre,s jóra egyaránt!

Szeretettel:

Nyárádi Adrienn
Nyárádi Fotó

Ha elmegyek sérült gyermeket fotózni,
látom, hogy az édesanya roppant igyekvő, elintéz mindent,
felkutatja a lehetségest, rendet tart, gondoskodik, szeret.
DE VELE KI TÖRŐDIK?
Látom a magányt, látom az elhagyatottságot.
Kóválygás, egyedül. Eleged van, nehéz nagyon nehéz a felszínén
maradni, de mindennap megteszed.
Igen, sokszor EGYEDÜL!
SOKAN NEM IS TUDJÁK ÉPPEN MIN MENTÉL AZELŐTT KERESZTÜL, MIKOR A BOLTBAN TALÁLKOZTOK.
- jajj, hogy vagytok?
- jól vagyunk- feleled, mosolyogsz
Aztán otthon fekszik a gyermeked, akiről már rég lemondtak az orvosok...
"DE JÓL VAGYTOK!"
Mert úgysem értené meg. Nem igaz? Meg már amúgy is eleged van!
Sokszor merül fel bennem ez a kérdés...mi lesz, ha az anyuka legyengül?
Mi fog történni? Mindaddig mindent ő tartott észben, szívben, karban,s hirtelen lerobban.
Mert akin ilyen teher van, az le is robban. Akit nem ölelnek meg, akit nem érintenek meg, nem támogatnak, az kimerül, kész nullára merül. Nincs töltekezés, nincs harmonikus működés,
az anyukák végletekig mennek, hogy a gyermeknek a legjobb legyen.
Sok édesanya nevel azzal a tudattal gyermeket, hogy nem biztos, hogy a gyermek megéli a 10., 20. életévét. Mindennap ezzel a tudattal kelni, feküdni.
KÉPZELJÜK EL, GONDOLJUNK CSAK BELE!
Azoknál, akik már vesztették el gyermeküket, nem az a kérdés, hogy, HOGYAN TOVÁBB?, hanem, hogy MINEK?
Az édesanyákra ki vigyáz?
Sírni, félni NEM GYENGESÉG. Erő ez, megmutatni
magunkat, a fájdalmunkat elbeszélni!
Nem vagy egyedül!
Egy jó szó, egy kedves érintés ÉLETMENTŐ lehet!
Bátorító ölelés,amire sokáig emlékszik az ember. ROPPANT FONTOS EZ!
Ennél többet is megérdemelsz.
NYÚJTOM A KEZEM!

Szeretettel:

Nyárádi Adrienn
Nyárádi Fotó
#meghallgatlak #megértelek #nyaradifotó